Bár mi még nem igazán ünnepeljük ezt az ünnepet, de egyre jobban terjed hazánkban is. Mutatok egy pár ötletet arra, hogy hogyan díszíthetjük lakásunkat, tantermünket ennek az ünnepnek a nevében. Ezek az ötletek nagy részt gyerekkel is készíthető!
Társasjáték
Hideg, esős négy napos hétvége elé nézünk. Akár gyerekkel vagyunk, akár a párunkkal vagy társasággal, jól jöhet, ha van kéznél egy társasjáték. Ha van kedvünk elkészíthetjük a saját pályánkat. Csak egy kartonpapír kell hozzá, cikk-cakkban megrajzoljuk a pályát, és már indulhat a játék. Természetesen többféle módon variálhatjuk. Tehetünk rá magunkról fényképeket, vagy a gyermekünk kedvenc mesefiguráját. Ha tanulási nehézségekkel küzdünk, akkor az adott tantárgyból hozhatunk kérdéseket is. Például csak akkor lehet lépni, ha tudjuk a válaszokat, ami egy kártyára előre fel lett írva. Így játszva tanulhatunk a gyermekünkkel, és ő is szívesebben készül fel így egy témazáróra is. De lehet activity is, amikor csak feladványokat kell kártyára írni, és már indulhat is a mutogatás, rajzolás, körülírás. A tábla és az esetleges feladatok elkészítése közben is jót beszélgethetünk, és kiélhetjük a kreativitásunkat is.
Pár kép táblákról, hogy ötletet lehessen belőle meríteni:
Baconos csirkemell tésztában
Újra recepttel érkezem:
Valami különlegeset szerettem volna készíteni, és ez a recept erre kiváló volt. A tészta miatt nagyon laktató étel.
Hozzávalók: 30 – 40 dkg csirkemell, 6 szelet bacon, 10-15 dkg sajt, 1 dl tejszín, 1 gerezd fokhagyma, 1 csomag rétestészta, só, bors, margarin, 1 db tojás
Elkészítése:
Egy kevés margarinon gyors megpirítjuk a bacon mindkét oldalát, azután félretesszük. A maradék margarinban( ha keveselljük, akkor mehet még hozzá), megpirítjuk az apróra vágott csirkemellet, ami mellé törünk egy fokhagymát. Ha megpirult, akkor hozzáöntjük a tejszínt, a reszelt sajtot, sózzuk, borsozzuk. 10 perc alatt összefőzzük. A rétestésztát kettészedtem, a felére ráfektettem a bacon, ráöntöttem a szaftos csirkét, és a baconös oldaláról kezdve feltekerjük. A tetejét megkenjük a tojással, és 15-20 perc alatt 180-200°C-on készre sütjük. A tészta miatt nem kívánt maga mellé köretet. De ha úgy látjuk jónak, akkor salátát készíthetünk mellé. Plusz szaftot sem kívánt, pedig azt hittem hiányolni fogom, de ha szeretnénk, akkor margarinnal, sajttal és tejszínnel készíthetünk még mellé sajtmártást.
Bazsalikomos csirkemell
Nyáron beszereztem egy pár fűszernövényt, de vagy nem volt alkalmam velük dolgozni, vagy elfelejtettem. Ez az első olyan étkem, amiben saját termesztésű fűszer van.
Hozzávalók: 0,5 kg csirkemell nagyobb kockákra vágva, olaj, 5 dkg liszt, 1 db leveskocka, 2 dl 10%os főzőtejszín ( vagy 20%os tejszín + 1-1,5 dl tej) só, bors, bazsalikom
Elkészítése: A húst megforgatjuk a lisztben, majd egy kis olajon félig átsütjük. Ezután felöntjük vízzel, annyira, hogy ellepje a húst, dobunk bele egy leveskockát, sózzuk, borsozzuk, és meghintjük bazsalikommal. Kb 20-30 perc alatt puhára fő, ekkor a maradék lisztet és a tejszínt összekeverjük, és ráöntjük a húsra. Még egyszer átforraljuk. Ha nagyon besűrűsödne, akkor hígíthatjuk ízlés szerint tejjel.
Rizzsel, burgonyakrokettel, burgonyagombóccal vagy gnocchival tálaljuk.
A legtöbb idő az amíg a húst felkockázom, a többi már megy magától, nem kell mellette állni, így marad időnk minden másra.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Gombás – lecsós pörkölt
Egy nagyon egyszerű receptet hoztam nektek! az alapanyagok előkészítése a legtöbb idő, a főzéskor már nem is kell mellette állni, így nyugodtan tudtok mellette bármit végezni!
Hozzávalók: 0,5 kg kockázott sertés hús, 1 vöröshagyma, 1 üveg lecsó, 1 üveg gomba, só, bors, pirospaprika, olaj v zsír
Elkészítése:
Az apróra vágott vöröshagymát kis olajon vagy zsíron megpirítjuk, ehhez hozzáadjuk a kockázott húst. Amikor már kifehéredett, akkor levesszük a tűzről, adunk hozzá pirospaprikát, sót és borsot, összekavarjuk, és egy picit visszatesszük a tűzre, de nem sokáig, nehogy a paprika megégjen. Ezután hozzá önjük a lecsót, és a lecsöpögtetett gombát, és annyi vizet, hogy teljesen ellepje. Így főzzük készre. Nekem kb 1 óra volt, de ez a hústól függően változhat. Én rizzsel tálaltam.
Őszi asztaldíszek 4
Még mindig van:
Falevélből virág
Ha tudsz nem kiszáradt falevelet gyűjteni, akkor egy tuti tipp a felhasználására:
Csokis banános muffin
Nem tudom, ki hogy van vele, de időnként rákattanok a gyümölcsre, de olyan hirtelen ki is ábrándulok belőle, és ott szunnyadnak a gyümölcsök a tálban. Ilyen a banán is, ami hamar el kezd feketedni, ilyenkor muffin lesz belőle.
Hozzávalók: 1 db banán, 2,5dl tej, 1 tojás, 6dkg olvasztott vaj, 18 dkg liszt, 2 tk sütőpor, 12 dkg cukor, 10 dkg apróra tört csoki
Elkészítése:
A lisztet a sütőport és cukrot egy tálban összekeverjük. Egy másikban a vajat, a tojást, a tejet és a csokit. A két tál tartalmát összeöntjük, margarinozott muffin formába öntöm – nekem nagy 12 db-os van, és így jön ki egy adag -. 170 °C-on 25 percig illetve tűpróbáig sütjük.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Őszi asztaldíszek 3
Az újabb adag inspiráció az asztalra:
Foglalkoztatók gyerekeknek
Ősszel kapcsolatos foglalkoztatók jönnek. Ezeket esős napokon elő lehet venni, és ki lehet nyomtatni, így egy kis időre le lehet foglalni a gyerekeket.
Őszi asztaldíszek 2
Még egy adag inspiráció:
Őszi asztaldíszek 1
Ősszel asztaldíszt készíteni nagyon egyszerű, hiszen a hozzávalókat egy séta alkalmával is össze lehet szedni, illetve a konyhánkban is fellelhető, így fillérekből ki lehet hozni. Képekben érkezik az inspiráció:
Hátralévő ünnepek
Már – már mániákusan szeretem megszervezni az életem, ezzel könnyítek magamnak. Ilyenkor már készülök az év hátralévő részére, úgy, hogy összeírom, hogy milyen névnapok, szülinapok és ünnepek várhatóak, amire ajándékot veszek, ebbe beleírom az ajándékötleteimet is, így ha valamit meg kell rendelnem, akkor legyen elég idő a kiszállításához! Ha van kedvetek próbáljátok ki, így nem érhet meglepetés az év hátralevő részében, nem kell az utolsó pillanatban kapkodni, hogy honnan és milyen ajándékot vegyünk!
Hogy mik várnak még ránk?
Halloween és Halottak napja 45 nap
Szent Márton napja – Újbor ünnepe 55 nap
Mikulás nap 80 nap
Karácsony 98 nap
Szilveszter 106 nap
Mikor? | Milyen ünnep? | Kinek? | Mit? |
Tepsis morzsás karaj
Egy újabb recepttel érkeztem hozzátok! Azért szeretem, mert ez is gyorsan elkészül, és nem kell sokat pepecselnem vele.
Hozzávalók: 4-5 szelet karaj, 2dl főzőtejszín (vagy 1dl tejszín és 1 dl tejföl), 10-15 dkg sajt, 2 ek morzsa, 1 tk ételízesítő, só, bors
Elkészítése: a morzsát és az ételízesítőt összekeverjük, tehetünk bele bármilyen fűszert még, amihez csak kedvünk van, én fokhagymaport szoktam még. A kikloffolt hússzeleteket ebbe a morzsába mártjuk, beletesszük egy margarinozott jénaiba. Sózzuk, borsozzuk. A tejszínt a maradék morzsával és reszelt sajttal összekeverjük, ezt a húsra öntjük. Ha nem lepi el, akkor szoktam még tejszínt önteni hozzá. Alufóliával lefedjük és 200 °c-on 60 percig sütjük. Mellé rizst szoktam készíteni, szerintem ezzel a legjobb!
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Tepsis virslis spagetti
Ez az egyik kedvenc ételem, főként akkor szoktam főzni, amikor több napot dolgozom, mert ilyenkor ezt több napig is tudom enni!
Hozzávalók: 1 nagy pohár tejföl, 1 ek mustár, 2 ek majonéz, 1 tk őrölt paprika, 1 cs cukor, 1 cs só, 1 cs bors, fél csomag spagetti tészta, 10 dkg sajt, 4 pár virsli
Megfőzzük a tésztát, közben elkészítjük a mártást! A tejfölt, a mustárt, a majonézt, a sót, borsot, cukrot és a paprikát összekeverem, és közepes lángon összemelegítem. Nem szabad felforralni, mert akkor a tejfölnek kellemetlen állaga lesz. Ilyenkor a mustár fajtájától függően még cukrozom, hogy ne legyen savanyú. Ha átmelegedett, akkor leveszem a tűzről, és hozzáteszem a karikára vágott virslit. Nem kell előtte megfőzni, a sütőben majd átsül. Ha elkészült a tészta, akkor egy margarinozott tepsibe teszem a mártással együtt, alaposan összeforgatom, reszelt sajtot szórok a tetejére! 180°C-on 15 perc alatt átsütöm.
Ezt a receptet sűrűn variálom, hisz ha van otthon füstölt vagy másmilyen sajt, akkor azt is teszek bele. Ha van kedvem akkor teszek bele karikára vágott hagymát, vagy a mártásba teszek fokhagymasót. De virsli helyett párizsit vagy sonkát is lehet tenni.
Jó étvágyat hozzá!!